Van itt ez a könyv, a  Tánc, tánc, tánc.
Azt írja, ügyesen kellene táncolni, de nekem most nem megy úgy igazán.
Keresgélem a hibát magamban, van is számosan, de mit tegyek, nem tudok őszintén lelkesedni.
Pedig akartam.
Nagy reményekkel indultam neki, akartam, hogy tetsszen, aztán tessék.

Még az első száz oldalon túl is úgy éreztem, belegázoltam valami iszamós dologba és nem és nem tudok kilábalni. Csak ragacsolok egy helyben és közben nem értem.
És miért nem értem?

Mi van?? Kicsoda?? Meg hogy már megint mi van??
Meg hogy kizökkent az idő.
Ja, hát lehet. De én meg zakkanok megfelé szép lassan.
De kitartó vagyok és lám, attól azért megmenekedtem, hogy teljes sötétségben vaklásszam végig az egész könyvet.
Azért bontakozik ez, csak rettentő lassan.
Emberünk megszimpatikusodik, van neki az a kis szarkasztikusan bölcsellős világszemlélete, meg az is kiderül, hogy neki nem osztottak lapokat, mi több, színüket sem látta.
És mégsem ő lesz az, aki totál lúzer, pedig birkaként (hehe) tűri még a hatalmi vegzatúrát is.
Mellesleg nem szeretem már a közepén tudni a megoldást, de vessek magamra, meg különben is, egyáltalán nem is ez a lényeg.

Mi van még?
Pénzes (és elvált) szülők misztikusan ráérző, elhanyagolt és hősünk által gyámolított világszép gyereke, teljesen buggyant népek innen-onnan, aztán néha elhullik valaki, meg sorakoznak a lét nagy kérdéseire adott válaszok is szépen.

Azt is csak zárójelben jegyzem meg, kiskorúaknak árt az alkohol, még a kókuszlikőr is, ejnye.

És még mi van?
Szakadatlanul keresünk valamit, ami nem is az, amit látszólagosan keresünk, de akkor mi az?, hát az a valami, ami a lényeg, csak ez nem látszik.
Aztán az is van, hogy menet közben némileg kopik a sajnálkozás (ezért adtam ki ennyit?) és rájövök, hogy sokszor egyfelé gondolkodunk, hogy tetszik nekem ez a filozófia, ez a lassú hömpölygés.
Sajnos a Birkaember misztikájára nem bírtam az istennek sem ráhangolódni, pedig néha már szinte nyerésben éreztem magam.
Ó, meg az a kis szerelmi szál, ami úgy látszik, kihagyhatatlan.

Na igen, nem lettem Murakami rabja, ez kétségtelen.
Vagy csak nem vagyok bent a klubban, vagy csak nem ezzel kellett volna kezdenem?
Talán ha nem találom meg az idei kedvencem, amit ezzel párhuzamosan küldtem be, akkor lelkesebb lennék.
Mégsem egyértelmű minden, vagy épp itt a lényeg, hogy szivárog lassan befelé?



"-Mint egy Pacman...-szólalt meg Hófehér.
-Mint micsoda?
-Mintha odabent lenne egy ilyen kis emberke és rágná a szívedet. Pik-pak-papapa-pak (pi-ppi-ppi-ppi-piiiiii-pi.)
-Nem értem, ez valami metafora akar lenni?
-Valami bánt téged."

A Nemzetiben láttam  a Tartuffe c. darabot, amivel kapcsolatban több kritikai észrevételem lenne, elsősorban a rendezést illetően, de ezzel most nem fárasztanék senkit. Inkább arról írok, ami nagyon tetszett. Arról, hogy nem először állapítottam meg, P.N.L. egyszerűen zseniális. A  gúnyban, humorban, itt-ott trágárságban is bővelkedő fordítása egyértelműen utalt arra,hogy a korhű,gyönyörű jelmezek ellenére  nagyon is a mában vagyunk.

A színdarabot nézve teljesen lenyűgözött a P.N.L.-féle nyelvi humor, ezért gyorsan vettem  tőle egy könyvet, amit nagyon jól tettem.Nem alaptalanul mondják erről az emberről, hogy nyelvművész - gondoltam magamban,már a könyv első néhány oldala után.

Sárbogárdi Jolán: A test angyala, írta Parti Nagy Lajos.

Ahhoz, hogy világosabban érthető legyen, miről beszélek is itt,annyit kell tudni, hogy 1990-ben a Jelenkor c.folyóirat az ismeretlen Sárbogárdi Jolán szerző, A test angyala című kisregényét közölte le. Azaz „habszódiáját”. Sárbogárdi Jolán álruhája a prózaíró Parti Nagy Lajost rejtette. A kisregény azóta többször megjelent, Sárbogárdi Jolánból pedig az Ibusár című „huszerettben”  egy jobb sorsra érdemes vasúti jegykiadólány lett.

Margittay Edina gépírókisasszony és Balajthy Dénes fiatal tévérendező között szenvedélyes szerelem gyúl.

„Margittay Edina még soha nem volt egymáséi. Dacára ezen a verőfényes, kora őszi reggelen kisportolt léptekkel haladt el az épületek övezte Váci utcán, melyen szerette a meg-megismétlődő metró és autó tülkölést nagyon, a felhangzó arab’s és székely nyelvet, valamint az Air-kondícionálások hűvösében ejtőző Romániai Nénikék tarka forgatagát. Kedvenc utcája volt!”

„Az ablakhoz érve kinyitotta a hatalmas, csupaüveg ablakot. Szép ovális arcát meglebbentette a langyos őszi huzat. Amint kis beszélgetőtársát kidobta, maga is kinézett azon… Éppen idáig jutott gondolatai láncszemében, mikor a kis Katicabogárka leért a Váci utca napfényes díszkövezetére, ám nem ütötte meg magát. Edina közepeset sóhajtott, de nem engedett szabad folyást emlékei megrohanásának munkaidőben, hanem gépéhez ült és vidáman ütni kezdte...”

"-Edina! Edina!!! Ötvenkét hosszú percen át úgy vártam reád a rendkívül hűvös teraszon, mint testnek a kenyér! Vajjon, mért nem jöttél,mért? Titkon, de számítottam randevúm elfogadására, s hogy keserű kosár nem ér. ó, csak nem azt hitted Te hiszékeny "teremtés", hogy a filmszerep miatt vetettem invitálási cselt!? Csak nem, csak nem !?-"

Humoros is, ráadásul szerelmi történet, mi kellene még egy jó könyvhöz?

A Nemzetiben pedig legközelebb meg kell majd néznem Csákányi Esztert, a hét nőt.

A hét asszonya/SzépRóza-monológok, írta Parti Nagy Lajos.

Igazán kíváncsi vagyok, mivel foglalkoznak mostanában a szerzők, mármint a Konyhasónapló szerzői. Egy ideig arra gondoltam, hogy kivonultak a szabadba,vagy a kiskertekbe,hisz jött a tavasz, napsütés, madárcsicsergés. Szorgoskodnak, kertészkednek, méhészkednek biztosan. Vagy kirándulnak, sütkéreznek a napon. De már két hete minden nap esik, így hát nem értem, hova tűnt mindenki?

Minden esetre, jó szívvel ajánlanék Nektek egy fiatal, tehetséges írót és az ő novelláskötetét. András könyvét akár egy-két este alatt is végig lehetne olvasni, de szerintem nem érdemes, mert nem az a könnyű irodalom. Egyébként azért andrásozom le bátran a szerzőt, mert van szerencsém személyesen ismerni. A civil életben jogász, de nem bíró,hiába az idevágó könyvcím (bár két éven át  az volt).

Önéletrajzában írja:
"Próbálván a jogtudomány fertőjéből – melybe magamat taszítottam – kikecmeregni, elbeszéléseket írok. Vezeklésképp.”

Nem titok, hisz aki rákeres a guglin, kiderítheti, hogy jelenleg közjegyzőként dolgozik. A titok az, hogy jóképű, okos, magabiztos, két gyermek édesapja , és nagyon nem az a lúzer típus. Az, hogy 36 éves létére mekkora élettapasztalata van, számomra is a könyvből derült ki.

Írják róla, hogy a Stádium Kiadó köré gyűlt új nemzedék egyik figyelemre leginkább méltó tagja.2008 őszén jelent meg első könyve, a Narziss, mely kiemelkedő helyet biztosít számára a kortárs magyar szépirodalomban. A 2009 végén kiadott új kötete 12 elbeszélését foglalja magába. A hősei férfiak, minden történet egy látszólag hétköznapi, de valójában furcsa, elgondolkodtató élet.

Kárpáti Kamil, a könyv szerkesztője a Narziss kapcsán írta tehetségéről: „Olyan időtlen, hogy nem tudok oly kort magam elé képzelni, amely neki árthatna.”Mikor először olvastam ezt a borítón, kis túlzásnak éreztem, de miután elolvastam a könyvet, már értem. És azt mondom, csak az kezdjen könyvet írni, aki így tud.

Érdemes elolvasni az elbeszéléseket. És szívesen segítek dedikáltatni...