Az év végéig tiszteleg Örkény István életműve előtt a Petőfi Irodalmi Múzeum centenáriumi kiállítása.

A kiállítás első része az író életútjának főbb állomásait mutatja be.Csak kövessük a falra helyezett órák számozását, mondja a teremőr bácsi.Megtudjuk, hogy a magyar groteszk próza megteremtője jómódú polgári család szülöttje, gyógyszerész apja három patikát mulatott el, pedig nem is szerette az italt.A kezdettől fogva írói ambíciókat dédelgető Örkény először vegyészmérnöki,majd gyógyszerészdiplomát szerez.Ezek hasznát igazán csak akkor látja,mikor megjárva a háborút és a hadifogságot, az 50-es évek végén kényszerű hallgatásra ítéltetik,és egy gyógyszergyárban talál állást.Hisz ami őt mindig is érdekelte, az az irodalom és a színház, valamint vélhetőleg a szép nők.Ifjúkori szerelme és néhány évig felesége Gönczi Flóra,második neje F.Nagy Angéla szakácskönyvíró,két gyermekük születik,majd harmadik házassága Radnóti Zsuzsa irodalomtörténésszel köttetik.

Irodalmi munkássága a 60-as, 70-es években csúcsosodik ki ,ekkor születnek az Egypercesek és az abszurd drámái, a Tóték, a Macskajáték, pár évvel később a Pisti a vérzivatarban. Ezeket a műveket állítja középpontjába a kiállítás második,interaktív része. A soron következő termek dobozlabirintusába jutva feltárul az író groteszk látásmódja.

Nos,miután az utolsó helyiségben sikeresen kirakjuk a marha, a sertés és a nő részeit,örömmel lelünk fel egy kosárban néhány maradék,de igazán finom,tökmagos pogácsát.Ekkor a teremőr bácsi ismét felbukkan, visszahúz minket az átjáró ajtajához és megkérdezi, elolvastuk-e ezt:

A végzet

Valahol a Nagy Magyar Alföldnek egy kicsike tanyáján éldegélt egy család, apa, anya és két gyerek, mind pogácsakedvelők.
Ha a mamának volt rá ideje, s kedvében akart járni övéinek, sütött nekik egy nagy tepsi pogácsát.
Egyszer azonban liszt helyett mérges rovarirtószert gyúrt a tésztába. Ízre nem volt rosszabb, így hát jól bepogácsáztak, s reggelre meghaltak mind a négyen, az apa, az anya, a gyerekek.
Negyednap eltemették őket, s aztán összejött a rokonság meg a közeli és távolabbi szomszédok, ahogy az már illik, halotti torra. Homoki bort ittak, s hozzá a maradék pogácsát majszolgatták. El is patkoltak mind, ahányan voltak.
A mentősöknek - az orvosnak, a két hordágyvivőnek meg a sofőrnek - már nem akadt dolguk. Csak fejcsóválva körüljárták azt a sok halottat, s mielőtt visszaindultak volna, megettek néhány pogácsát, ittak rá egy kis bort.
Kivéve a sofőrt. Bort nem ihatott, mert vezetnie kellett, a pogácsát pedig nem szerette. De ami ott maradt a tepsiben, azt újságpapírba csomagolva letette az ülése mellé, hogy kárba ne vesszen. Jó lesz az még, gondolta, valakinek.
És most viszi!