2011. júl. 27. 22:25 - írta "saját levében"

Gyönyörű nyári nap volt. Éreztem, hogy ez a reggel más mint a többi. Belenéztem a tükörbe és rájöttem, hogy egy hete nem takarítottam a fürdőszobában. Délután a Konyhasónapló tagjaival találkoztam, köztük Vestával, aki egy csodálatos ajándékkal lepett meg. Egy Fejős könyvvel! Mindketten tudtuk, hogy azért pont ezzel, mert ez volt a legolcsóbb, de azt akkor még nem sejthettük, hogy ez a könyv milyen hatással lehet egy csajra.

Már-már lebukott a nap a zöldtől izzó hegyorom mögött, amikor elkezdtem olvasni. És csak olvastam és olvastam. Én. Olvastam. Gyakran lapoztam is, mert igen lazára szedték a betűket. A pasim nem értette, mi lehet még nála is izgalmasabb? Már az első oldalnál éreztem, hogy ez a könyv az egész életemet megváltoztathatja. Azt is éreztem, hogy a másnap más lesz mint a többi. De a mainál mindenképpen. Más lesz. Mert nem lehet ugyanaz.

Azon a bizonyos másnapon könnyedén szelte át a várost a kecsesen kígyózó villamos. Valamilyen felsővezetékes láthatatlan energia mozgatta. Tudtam, ez a villamos más mint a többi. Hogy a többi villamosok a nyomába sem érhetnek. Minek is érnének, ha úgysem tudják megelőzni? Mert azok a múlt enyészetének ködébe vesztek. Hiába sárgák, a köd menthetetlenül eltakarja őket. Eltakarja, mert sárgában minden köd fekete.

Fiatal, széles vállú pasira lettem figyelmes a megállóban.  Arra gondoltam, ez a pasi az egész életemet megváltoztathatná. Az életemet, ami egy átlagos csajos élet. Az edzőteremben is sok hasonló pasi van, de azok büdösek és lihegnek. Így kénytelen vagyok egyéjszakás kalandokba bonyolódni más izzadt és szintén lihegős pasikkal, pedig ez olyan méltatlan hozzám –  mély érzésű, művelt, igényes, éjjel-nappal csak multi munkadómért élő – egyébként jobb sorsra érdemes csajhoz.

Mint minden reggel, most is beültem egy trendi kávézóba. A saláta után egy light hosszúkávét is elfogyasztottam, ezzel máris jól indult a nap. Keletről indult nyugat felé, ahogy szokott, de valahogy ez a nap más volt mint a többi, láthatatlan energiával perzselte a Földet. Az öntet ma különösen bársonyosan vonta körbe a ruccolát. Mintha az olaj is érezte volna, hogy ez a saláta más mint a többi.

Ezen a napon különösen untatott a munka. Az iroda légkondicionálója furcsa érzelmeket borzolt fel bennem. Éreztem, ez a kampány sem lesz más mint a többi project, elegem van mindenből. Hiába relaxáltam ki magam a hétvégi wellnesztréningen, ólmos fáradtság ült agyamon. Rápillantottam az irodai pálmára és ellenállhatatlan vágy vonzott Honolulu felé. Nem érdekelt a ma. De vajon milyen lesz a holnap? Kinéztem az ablakon és megakadt a szemem egy óriásplakáton. Mai írónő ült lazán, farmerban, mezítláb. Éreztem, ezt a beállítást már láttam valahol valamikor, úgy húsz éve, kicsit nyugatabbra. De hát igen, ez az! Változtatni kell az életemen! Ki kell lépni, mint egy cipőből a fotózáson! Mint egy elkoszolódott plakátból és belépni egy másikba, ami színesen vonz, húz befelé, láthatatlan energiákkal egy új világ felé. Egy világ felé, ami új. Ami más. Ami világ.

Taxiba vágtam magam, irány a repülőtér! Egy szál bankkártya volt nálam, meg a sminkbőröndöm, mint afféle mai menő csajnak. Hagytam, hogy fodrász-szítta hajamat borzolja az autóba besüvítő szél. Napszemcsimet a fejem búbjára toltam, úgy dögös csajosan, így kreol arcbőröm még inkább harmonizált turbószőke hajammal. A taxis pasi érdeklődő barna szempárja villant a tükörben. Ez is csak olyan mint a többi, de nincs kizárva hogy más mint a többi - suhant át a gondolat bennem, miközben valami láthatatlan energia működtette az autó elektronikáját. Másfél óra múlva már magasan járt a gép, lehunytam szememet és képzeletben  előrerepültem. Képzeletben már Timbuktu árnyas fái alatt voltam, ahol a tenger szelíd hullámai nyaldossák az üres strandot, melynek aranyló homokján végre elnyújtózhatok, kezemben a Fejős összes kritikai kiadásával.

----------------------------------------

Köszönöm Vestának, aki megmutatta, hogy máshogy is lehet élni, irodalomért rajongani.

Köszönöm a Konyhasónapló tagjainak, hogy bíztattak vállalkozásomban.

Köszönöm a szerkesztőnek és a tördelőnek, hogy gyorsan el tudtam olvasni a művet, így maradt időm más kortársakra is.

Külön köszönet az összes pasinak a háztartásban, akik nem cikiztek, hanem hagytak olvasni. A csajoknak, akik nem most hívtak fel telcsin hogy dumcsizzunk!

Köszönöm a macskáknak, (akik egyébként szintén pasik, illetve az egyik már nem) hogy nem piszkáltak a vacsora miatt.

Köszönöm a szomszédoknak, hogy még mindig nem mutatkoztak be, így nem is tudtak zavarni. Nem jöttek át két tojásért, meg ilyenek.

Köszönöm mindenkinek! Szeretlek benneteket!

fotók: nlcafe.hu


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kategóriák

könyvek , valami más

Címkék

fejős éva

Eddig 19 komment érkezett ()

  • 1.  gren
    2011. 07. 27. 23:48

    Mondtam, hogy te vagy a legeredetibb kortárs író!!!

  • 2.  Vesta
    2011. 07. 28. 9:01

    Igen,ő a legeredetibb! Annyira más,mint a többi!
    És amikor megkeresi az Ulpius-ház,a kéthavonta leadandó sikerkönyvekre vonatkozó szerződésével,én akkor is ott leszek mögötte!Hogy biztonságot adjak neki,megvédjem a világgal,a kortárs írónőkkel és önmagával szemben!Ott akarok lenni a közelében, mikor megfogan benne,mi több kikívánkozik belőle a következő sikertörténet!
    Saját Levében,örökre elköteleződtem melletted.Szeretem a fiatal, széles vállú pasikat.Szeretem ezt az írást.

  • 3.  Millie
    2011. 07. 28. 10:01

    Lenyűgöző voltál :-)

  • 4.  "saját levében"
    2011. 07. 28. 10:10

    Kéthavonta egy sikerkönyv? Óóó, nem probléma! Írok egy vázlatot és ráeresztek egy farmeres-mezítlábas makrót!
    Pár évvel ezelőtt az M1-en beszélgetés volt "kortárs női írókkal". De jó! - gondoltam - láthatom Rakovszky Zsuzsát, Tóth Krisztinát, esetleg Berniczky Évát. Ehelyett Fejős, Rácz, Lévay és Albert Györgyi felállás volt. Azóta izgat ez a kérdés.

  • 5.  Perik
    2011. 07. 28. 10:19

    Broáf. Kitűnően szórakoztam, klassz volt.

  • 6.  martinelli
    2011. 07. 28. 10:30

    Nagyon jó!

  • 7.  Skandikamera
    2011. 07. 28. 10:57

    Ha ráérsz, akkor mesélj, milyen az élet felétek, Timbuktuban?

    :-))

  • 8.  ludanyo
    2011. 07. 28. 11:53

    Nagyon jó volt olvasni, itt vihogok a munkahelyemen, még jó, hogy senki nem lát éppen :)
    Irigyellek, hogy neked ilyen könyved van :) Elő is veszem Sárbogárdi Jolánt, bár Fejős Éva nyomába sem léphet.

  • 9.  Zsuzsanna
    2011. 07. 28. 12:02

    Ez a nap más, mint a többi, érzem... Mindjárt délben ezt a bejegyzést olvashatom...(Közben megint eszembe jut a "Nőstényördög" c. filmvígjáték, és benne Meryl Streep, a rózsaszínű regény- azaz bestseller-írónő, nagyon találó karikatúra volt az is.)

  • 10.  Cserke
    2011. 07. 28. 13:34

    Ez a nap határozottan más mint a többi.
    Indulok is a reptérre, csak közben ezt-azt kölcsön kellene kérnem.

  • 11.  Vesta
    2011. 07. 28. 13:38

    Cserke neked, de csakis neked kölcsön tudom adni a sminkbőröndöm! Vagy bankkártyára gondoltál? Esetleg Fejős-összesre?

  • 12.  "saját levében"
    2011. 07. 28. 17:13

    Bocs, már nem Timbuktuban vagyok, mert úton St. Tropez felé valami ellenállhatatlan vágy repített Acapulco irányába. Hallom, otthon vacak az idő. Sajnállak, de továbbra is nagyon szeretlek benneteket!

  • 13.  phzs
    2011. 07. 28. 19:47

    Sejtettem én, hogy ez a könyv komoly változások elindítója lesz...

  • 14.  Torma Cauli
    2011. 07. 29. 9:03

    ...határozottan tiltakozom az ilyen női egoizmussal telített szemlélet ellen... :-)

  • 15.  Skandikamera
    2011. 07. 29. 9:32

    Időközben informálódtam a Fejős ügyben... Cöcöcö... cöcöcö... de ki vigyorog egész úton a bank felé? Na ki?
    :-)

  • 16.  spajzcetli
    2011. 07. 31. 8:43

    ...megkönnyeztem soraidat!... Na, nem a megindultság munkált bennem. :) Gondolom, közben -inspirációs célzattal- Kozsót és Ákost hallgattál... - Hjaaaa! Így könnyű! :)))

  • 17.  Maimoni
    2011. 08. 03. 15:24

    Hát ez óriási...:)) Hogy ez a mai nap más legyen, mint a többi, lefotóztatom magam a pasimmal. Mezítláb.

  • 18.  Kispiskóta
    2011. 08. 12. 20:49

    Szép írás, köszönöm. A fotók külön jók.

  • 19.  gyurIca
    2011. 08. 15. 15:33

    zseniális. köszönöm.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.