A költészet napjára készülve szerettem volna valami fennköltebb verset hozni, de az az igazság, hogy napok óta csak ez a néhány sor jár a fejemben. A kérdés pedig nem az, hogy miért, hanem inkább a költő neve, és mivel a cél a minél több helyes megfejtés, ezért a napi aktuálison kívül adok hozzá még egy nem is olyan kis segítséget, egy másik versét, amit ugyan képtelen vagyok a megfelelő formában bejegyzésbe szerkeszteni, de szerintem így is elég egyértelművé teszi a választ. A megfejtéseket pedig a killervidra@flat-cat.hu e-mail címre várom.
A helyes megfejtést beküldők között kisorsolt jutalom pedig ez a bonbon lesz.
Vers egy pici guminadrágra
Élünk s nem élünk
folytatódjunk
ragyogóan
ti
babák babák babák
tisztábbak mint a taták
lovagoljatok tovább
a hugyos
bugyogóban
Árvácska sírverse
V
i
rág
voltam
hajdanán
világ volt a
mosto
h
á
m
szép lány voltam úgy megholtam
szép ruhát még sose hordtam
virág vagyok
holtan is
álmodom
a por
ban
is
í
té
letet
álmodom
majd rázkodom
s ruházkodom
)
Frau Paprika gratula,itt is és phzs-nál is!
Nálam is ügyesen játszott :)
Itt is köszönöm, jó kis játék volt, élveztem a feladványokat!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Ági,aki főz
Cukroskata
Cserke
Flat-Cat
Grenadine
Kávé és Csokoládé
lúdanyó
Millie
olzka
phzs
Piszke
"saját levében"
Sajtkukac Niki
Tintaleves
Vesta
Határidő lejárt, sorsolás megtörtént.
A feladvány: Nagy László,
a nyertes: Frau Paprika!