2011. ápr. 11. 8:09 - írta "saját levében"

Kedves Játszótársak! Üdvözlet mindenkinek a költészet napján!

Az első vers reggel jutott eszembe, amikor rápillantottam a Dunára:

Hol vannak már húsz év előtti
Eszméink? Megvalósulóban.
Bár ne tudnám, hogy az egészben
Valaha én is benne voltam!

Hogy kettőnknek valaha ez volt
A legszebb ifjúság, az élet!
Ha élnél, e teljesedésből
Átkarolva kimentenélek.

De most már hordoznom kell őket,
Mert bennük téged is, a sírig –
Volt eszméink számban, szívemben
Emlékedet megkeserítik.

De mosolyod mézét megőrzi
Az, amire nem is figyeltem:
A kopott lemezen recsegve
Forog: „Legyen a Horváth-kertben…”

Nem tudtunk mi táncolni erre,
Ütemei hozzánk verődtek,
Ahogy a Dunán lecsurogtunk
S pihentettük az evezőket.

Meghallottad, elmosolyodtál,
A bukó napra visszanéztél.
Mosolyod húnyó napsütését
Nem tudta betemetni húsz tél.


Kérdések:

Ki írta a verset? Mi a címe? (segítség: a költő 100. születésnapját tavaly ünnepeltük)
Egy másik költő, hasonló címmel írt egy verset, a fent nevezett költő halálra. Ki ő?

------------------------------------------------
Ez pedig ma 00.15 perckor tükrözte a hangulatomat:

Ásít a blogger a tűzhelye mellett
főzött ma épp eleget.

Írja a posztot s benne a kosztot
híven tükrözi le.

Jobb ha most rögtön elmegy aludni,

desszertre nincs ereje.


Kérdések:

Ki írta a verset?
Mi legyen a mű címe? Mert még nincs neki...

Aki csak egy kérdésre tud válaszolni, azt is szívesen fogadom, kérésre segítséget is adok.
---------------------------------------
A válaszokat a sajatleveben@gmail.com címre kérem szépen.
A válaszadók közül egy szerencsés nyertes az alábbi ajándékot kapja:
ld. itt!


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kategóriák

vers

Eddig 8 komment érkezett ()

  • 1.  "saját levében"
    2011. 04. 11. 10:19

    Jesszusom, valaki azt írta hogy Faludy. Neeeeeem! Sőt, az én költőm nem csípte FGy-t, főleg a Villon-fordítások miatt, amit ő - a kitalálandó - szerintem is jobban csinált.

  • 2.  grenadine
    2011. 04. 11. 11:24

    pont ezért lenne jobb kommentben írni a megfejtéseket, hogy ne csak te mesélj róla...

  • 3.  Vesta
    2011. 04. 11. 13:24

    én a másodikat biztosra tudom

  • 4.  "saját levében"
    2011. 04. 14. 9:31

    Lezárult a játék, mindenkinek köszönöm az együttműködést!

    Megoldások:

    Vas István: Eszmék és tánclemezek
    Petri György: „Eszmék és tánclemezek”

    Éjszakai kínversemre az alábbi címjavaslatok érkeztek:

    A szegény kis blogger panaszai – Egy estém otthon – Esti számadás – "Saját lé-t" – Egy gasztroblogger siralmai – A gasztroblogger panaszai - Felfújt lefújva – A habzsák éji dala - :))

    Írtak ismerősök és ismeretlenek, kaptam sok szép bíztató mondatot, ezekből fogok meríteni a következő egy évben, meg a húslevesből. Két költő is tippelt, ráadásul egyikük Vas István-díjas, ez ám a sors keze!

    Apropó, sorskéz! A közjegyző távollétében megtartott sorsolás eredménye két nyertest hozott ki:

    H. Dórát és S.A. Zsófiát

    Esküszöm, hogy semmi üzleti érdek nem vezérel, de felhívom az újdonsült Vas-rajongók figyelmét az alábbi linkre:
    www.holnapkiado.hu/index.php

  • 5.  S. A. Zsófi
    2011. 04. 14. 10:55

    Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy részt vehettem ebben a jó kis játékban!

  • 6.  cukroskata
    2011. 04. 14. 13:28

    HÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ, én is azt írtam, hogy közjegyző távollétében, pedig még akkor nem is olvastam ezt :-)))

  • 7.  grenadine
    2011. 04. 14. 14:19

    felfújt lefújva - erre szavazok!

  • 8.  Hobbiszakács
    2011. 04. 15. 19:28

    Elkéstem a címjavaslatommal:-(

    Kosztposzt blues

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.