Köszönöm a sok lelkes megfejtőnek a játékban való részvételt!

Mivel összesen 21 helyes megfejtés érkezett Nagy László: Csodamalac című versére,  két "vigaszdíjat" is sorsoltunk*: a beérkező megfejtések sorrendjében a 19. Kádár Katalin nyerte az ehető és olvasható főnyereményeket, az 1. és a 6. megfejtő: Baranczó Bertalan és Turbuly Lilla pedig  sütnivaló-sütéshez való  meglepetést kap.

Kérem, hogy az emailcímemre írjátok meg a postai címeteket, de Budapesten szívesen személyesen is átadom a nyereményeket!

*A random.org helyett a Kisebb választott számokat 1-21-ig.

Köszönöm mindenkinek a játékot, örülök, hogy szép számmal jött megfejtés.

A megfejtés: Alina Moldova 170 cm magas. Ha végigolvassuk a verset, akkor a 3. részben megtaláljuk a választ.

A szerencsés nyertes pedig: Várallyay Andrea.

A nyereménye Tóth Krisztina valamelyik könyve (ha mindegyik megvan neki, akkor kitalálunk mást) és sütemény. Ha közel lakik, akkor brownie, ha messze, akkor madeleine (azt ugyanis csomagban is el tudom küldeni).

Jövőre várjuk megint a játékos kedvű olvasókat, addig is olvassatok verseket.

Ui: A költő Tóth Krisztina, a vers címe: Kelet-európai triptichon (kösz Vesta :) )

Kezdjük verssel:

Simon Márton: Sokáig fehér

Nem emlékszem pontosan, csak az érzés van meg, hogy eltévedtem,
ez maradt abból, hogy akkor, ott, 94-ben vagy 95-ben,
valószínűleg rövidnadrágban, mert szép idő volt,
kezemben egy üres szatyorral járkálok a H.-i kórház hátsó udvarában.
Ebédért mentem. A részletek elvesztek, ahogy kell,
tavasz volt és semmi kedvem nem volt ebédért menni,
valahonnan ezt még tudom, valamiért rossz volt, hogy mi
hordjuk a kaját, rossz volt maga a kaja is – anyám azért tudott
főzni, amíg tudott. De hogy miért pont a kórházból hordtuk,
ez végképp – mindegy. Szép nap volt. Ekkor mentem
ebédért először, nem nagyon tudtam, mit csináljak,
és nem volt kitől kérdezni sem, így sikerült rövid ténfergés után bemennem
– az első adódó épület nyitott ajtaján, ott pedig le a lépcsőn – a patológiára.
Tíz éves voltam. Otthon nem mondtam el (ezt sem).
Tkp. nem történt semmi, nem tudom, mit mondhattak volna.
Esetleg ha lett volna, aki tényleg mindent tud, Ő annyit, hogy képzeld,
még 2 hét és ott fekszik anyád is, a hányásszínű műanyag-lambériás
folyosó végén, közel ahhoz, ahol álldogáltál.
Néztem utána, mint a hordóba dobott béka, fölfelé
– már érzi, hogy elkapták, és most várja, hogy megcigiztessék
(gyakori és elég borzasztó játék, azt hiszem, az állat felpuffad és elpusztul).
Most meg most van. Épp esik, ez az éjszaka mélye, satöbbi.
Vetett ágy vár, benne egy test, amire inkább gondolnék majd ezután –
mint mikor liftezel egy sort céltalanul, mert már végképp nem megy,
hogy sursum corda. De most még arra gondolok, akit meg akartam verni,
mert azt mondta, „boncolják”. Meg arra aki kivesz belőlünk valamit,
és már ahogy fogja, rutinból majdnem tudja, hogy mennyi, de azért leméri.
Arra, ami nincs meg. Ahogy azt a rohadt szatyrot szorongatom,
izzadt, fehér, üres, 4000 év alatt se bomlik el.

A feladványban Simon Márton szerepelt, első kötetét Dalok a magasföldszintről címmel a L'Harmattan adta ki, és a kötetért Makó város Makói Medáliák díját kapta tavaly. A költő (Költő) pályatársa, Závada Péter Ahol megszakad című kötetét szerkesztette, és a beharangozásképpen készített felülmúlhatatlan videón a Pesti sampon című versből a Móricz (=Móricz Zsigmond körtér) kezdetű szakaszt mondja el. Íme:

(Felhívom a figyelmet, hogy kétszer a vers írója is megjelenik a klipben, egyszer gördeszkán, egyszer pedig telefonálás közben.)

11 megfejtés érkezett, ebből három volt hibátlan. A többieknek igyekeztem kicsit segíteni, egy, kettő, vagy három rávezető üzenettel. Még három embernek sikerült így rájönnie a negyedik kérdés megoldására. Úgy döntöttem az első körösök között sorsolom ki a Simon Márton-kötetet, a Hódmezővásárhelyi parasztételek című helyi jellegű szakácskönyvet pedig valaki azok közül kapja, aki cum auxilio* oldotta meg a feladványokat (via random.org)

A verskötetet nyerte: Simon Ferenc

A szakácskönyvet nyerte: Turbuly Éva

Kérem a kedves nyerteseket, hogy az ismert e-mailcímemre írják meg a postacímüket, hogy eljuttathassam a nyereményüket.

*Csányi professzor úr kedvenc bejegyzése az indexben az elégséges mellett.

Egyik (a sok közül) kedvenc magyar költőm neve az én feladványom.

A versrészlet , amit választottam tőle, nem igazán ismert, csodálkozom is, miért nem csaptak le rá az olvasókönyvek, mindenféle kisiskolás kiadványok, hiszen egy jól ismert mese verses átirata - ráadásul gasztrovonatkozása is van :)

Nagyon hosszú, kár hogy nem tudom emiatt az egészet betenni a posztba, de megtalálható a Digitális Irodalmi Akadémián - keressétek meg és akkor már tudjátok is, ki a költő, akinek legtöbb verse már sajátos ritmusáról is felismerhető. Ezt kihasználják a zenészek is : a boldogult emlékű Suhancos zenekar ebben a számában is van tőle néhány sor.

Csodamalac (részlet)

"– A csodamalac én vagyok

nekem csak enni adjatok,

s lesz ám énrajtam szalonna,

mint a nagy égbolt, akkora,

nem éritek át vastagát,

mint a somlai vár falát.

Szép szavaimnak aki hisz,

több lesz a zsírja, mint a víz,

nem venné be a Balaton

medre, előre mondhatom.

Balatonparti fövenynél

töpörtyű több lesz, csak remélj.

Véreshurkámhoz oly töltő

kell, mint a vastag ágyucső.

Véreshurkám és kolbászom

átér az egész országon.

Általam lesztek boldogok,

a csodamalac én vagyok. "

A megfejtéseket péntek éjfélig  a piszkeblog@windowslive.com címre várom. A nyeremény gasztrocsomag, ehető és olvasható :)

Jó babérozást és máskor is olvassatok verset!

Íme az én Babér napi feladványom:

A XX. század közepén a Balaton déli partján élő költő összebarátkozott az északi parton élő festővel. „Süllőzés közben, szép tavaszban, amikor Badacsony alatt rezeg a víz, és nyárfarügyszagú minden.” – írta a költő.  Eleinte csak a horgászat szakmai titkait osztották meg egymással, hosszan vitáztak arról, hogy a gilisztára vagy a kishalra kap-e jobban a süllő. Később aztán kezdtek emberileg és művészileg is közel kerülni egymáshoz. A zárkózott festő megmutatta a képeit és verses antológiákat kért a költőtől. „(…) abban az időben igen megszerette a modern, kísérletező muzsikájú és témájú, a villogó képekkel fényes és egyben magvas verseket. Csak a kákabélű dolgokat nem szerette a művészetben. Azt, ami mögött nincs se íz, se szín, sem pedig valóság. Gyűlölte az ilyen műveket s az eunuchhangú bölcselkedést.”

A két művész közösen készített egy kötet, szeretett tavuk köré csoportosított versekből és rajzokból. A kötet csak a festő halála után, 1955-ben jelenhetett meg Pécsett, előtte a szakértők közlésre alkalmatlannak tartották. A költőből később Somogy megye híres muzeológusa és az irodalmi élet központi alakja lett.

Kérdések:

Hogy hívták a két művészt?

Mi közös kötetük címe, amelyből az alábbi verset vettem?

Cseresznyefa. Kezemre permetez sok fehér szirom

és én játékosan a vízre hullatom.

A kék vizen, mint vén rizsbárka ring

a badacsonyi kőszállító-hajó,

s fölöttünk halkan egy gém kering.

Zöld szittyók, szines vadkacsák.

A tóról halkritmusú zenék,

mintha Po Csüi verset hallanék.

Szemközt az égre karcsún

a Gulács finoman ível,

mint kis Fuzsijáma, lila lepleivel.

Napalkonyán a tó Sárga Tenger.

S a pókháló, mint szűz japáni selyem

ruhámra akad a kócsaglesen.

Fehér szirmok, sárga csodák,

fekete bárkák, bordó nádasok,

s az alkonyat rám úgy oson,

mint sárkányt-leső gyerekre

egy kínai mese.

A helyes megfejtéseket a sajatleveben@gmail.com címre kérem elküldeni. A válaszadók közül két szerencsés nyertest sorsolok ki, akik egy-egy ajándékcsomagot kapnak. A csomagban lesz egy verseskötet a kitalálandó költőtől, egy zacskó babérlevél saját babérbokromról továbbá egyéb fűszerek, és egy művészi bevásárlószatyor „mse” műhelyéből.

Ma van a költészet napja, olvassatok verseket. Például ezt:

(negyven felettieknek ismerős életérzés)

(részlet)

I.

Nevünket mondja a hangosbemondó

és mi felpattanunk. Nevünket

rosszul írják és rosszul ejtik,

de mi készségesen mosolygunk.

A szállodából elhozzuk a szappant,

az állomásra túl korán megyünk.

Nehéz bőrönddel, bő nadrágban

mindenütt ténfereg egy honfitársunk.

Velünk mennek a vonatok rossz irányba,

és ha fizetünk, szétgurul az apró.

Határainkon félünk, azokon túl

eltévedünk, de felismerjük egymást.

Felismerjük a világ túlfelén is

a lámpaláztól átizzadt ruhát.

Alattunk áll meg a mozgólépcső, szakad le

a teli szatyrok füle, és mikor

távozunk, megszólal a riasztó.

Bőrünk alatt, mint egy sugárzó ékszer

ott a bűntudat mikrochipje.

A kérdésem pedig a következő: Milyen magas Alina Moldova?

(mellé azért kérném a vers címét és a költő nevét is)

A megfejtéseket április 13-án éjfélig várom a ludanyo@gmail.com email címre.

A helyes megfejtők között kisorsolok egy kis csomagot, melynek tartalma legyen meglepetés. Annyit elárulok, hogy kapcsolódik az irodalomhoz és a gasztronómiához is.

A tavalyi játék nagy sikerén felbuzdulva - s hogy némi élet lehelődjön a Konyhasónaplós blogba - újra játék indul a Költészet napjának alkalmából. A szabályok mint tavaly, a kérdésekre a választ e-mailben küldjétek a sajt@sajtkukac.hu címre (előre is elnézést mindenkitől, mert csak este tudok levelet olvasni) április 13-ig (éjfél). A nyeremény mibenléte még bizonytalan, de egy része biztosan ehető lesz :-)

És annak ellenére, hogy délelőtt még semmi ötletem nem volt, mire hazaértem, mindjárt kettő is lett - s legnagyobb meglepetésemre az egyiket meg is találtam a piszkozatok között, már tavaly májusban megírtam :-) Úgyhogy úgy döntöttem, marad mind a kettő!

1. Szóval egy vers egy olyan embertől, akit alapvetően nem a verseiről ismerünk. De ez a pár sor annyira jellemző és hetek óta nem bírom kiverni a fejemből. Érdekes az is, hogy a vers első fele a 70-es években íródott, a második két sora viszont 2002-ben.

"Engemet egy idő óta

követ három idióta.

Hátranéztem és megláttam

hogy én vagyok mind a hárman."

Mondjuk legyen ez a beugró :-). És kíváncsi lennék arra is, hogy ha Ti is szeretitek a szóban forgó személyt, vajon melyik a kedvenc írásotok/könyvetek tőle.

2. A másik kicsit nehezebb, a kérdés az író neve, és hogy kinek dedikálta ezt a versét. (A két feladvány között van egy kapocs - sőt ezáltal a tavalyival is összeköthetőek -  aki még ezt is megírja, külön jutalmat kap!)

Figyelem, egy kis segítség (motiváció) a költőnő a verset egy zenekarnak dedikálta, akik több versét is megzenésítették és nekem is nagy kedvenceim (ez a tavalyi és a tavalyelőtti versekből is kiderül :-) )

Na??

Vadszőlőlombra írt vers

épp a villamosra

várok

fenn süvöltő

nagykabátok

fúdogálnak

pengetőznek

fenn az ősznek

szélsüvöltő

gomblyukrések

pókfonál-

kitüntetések

kabátujjakból a

szárnyak

fel-le járnak

fúdogálnak

pengetőznek

szélszagát

hozzák az ősznek

repkedő

vadszőlőlombbal

ég a tűzfal

épp a villamosra

várok

fenn süvöltő

gomblyukrések

pókfonál-

kitüntetések

széllelbélelt

nagykabátok

vén svihákok

fúdogálnak

pengetőznek

végtelenségén

az ősznek

repkedő

vadszőlőlombbal

ég a tűzfal

A költő fiatal, és tehetséges, mint a nap. Ez két olyan attribútum, amelyekkel minden valamirevaló költőnek rendelkeznie kell. A Költő - akiről szó van - messzemenően megfelel mindkét feltételnek. Mivel az Y-generáció tagja, maximálisan kihasználja az Internet nyújtotta lehetőségeket. Van honlapja, blogot ír, jelen van a Facebookon és a Twitteren is, bár azt utálja. Vagyis, ha a nevét kell kideríteni, nem lesz nehéz. Ha megvan a név, a Google erre a nem igazán ritka névre milliónál több találatot ad ki, de  az első húsz oldal találatai szinte kivétel nélkül a Költőre vonatkoznak.

Ezt a versét az Élet és irodalom közölte 2007-ben, amikor a Költő még a mostaninál is fiatalabb volt:

Esti vázlat, reggel átolvasni

Végül is, én is mindig egy nőről álmodom, ez
igaz, ahogy egy korombeli fiatalembernek kell.
De fiatalembernek, csak a buszon szólítanak,
hogy álljak arrébb, a nő pedig halott és nehéz,
mint bárki, aki tíz éve nem vett egy könnyű levegőt.
Anyámnak szólítalak, ahogy soha, míg éltél,
ahogy engem fiatalembernek mások.
Nem szólhatok, hogy állj arrébb.
Próbálom csak, hogy ne hiányozz, de csak
egy féle szeretet van, ahogy nincs
két féle sötét, mindegy ki fekszik és hol.
És egyre jobban hasonlítok rád. Ezt már írtam.
De mihez kezdjek vele. Nem emlékeszem,
mit mondtál. Csak a hangodra. Mit ér a hangod?
Kert, könnyű nyári este körülöttem. Pontos.
Helyén a két tárgy közti üresség is.
Hűvösödik, mindjárt bemegyek. Megölelem, aki
benn a szobában. Mint egy szál pólóban ilyenkor,
fázom ebben a gyászban. És mint egy lázálomban,
félek, hogy benne égek.

A Költő gyerekkorában rövid ideig egy városban lakott velem. Ahogy a szülei ideköltöztek,  velük együtt megismertem a Költőt és két testvérét is.  Ma úgy mondanánk: közös projekten dolgoztunk a szülőkkel, amelyben hivatalosan az apa vett részt, de a legtöbb tevékenységet az erős és intelligens anya végezte, aki a jogászi munka mellett rendben tartotta a házat, a gyerekeket, és több projektet is kezelt. Szükség volt az energiájára a nagy és zajos házban, ahol a családtagokon kívül mindig volt még valaki, hol ilyen, hol olyan ügyben. Két testvére és az apa közül a Költő volt az, akit az anya egyenrangúként kezelt, akivel úgy beszélt, mint felnőtt a felnőttel. A Költő körülbelül tízéves volt akkor.

Tavasszal egy több napos rendezvény szervezése során minden időt együtt töltöttünk, majd hónapokig nem találkoztunk. Lefogyott, de a kérdésemre ugyanazt válaszolta, mint pár évvel azelőtt az én anyám, mikor szóvá tettem a súlycsökkenését. Hogy otthon főz, odafigyel. Az én anyám élt még nyolc évet művesekezeléssel, szervátültetéssel, de a Költő anyjának másfajta betegsége volt. A projektmegbeszélésekre eljött még egy darabig, régi önmaga árnyékaként, de a következő tavaszra meghalt. A család hamarosan más városba költözött.

Körülbelül öt éve találkoztam először a Költő verseivel, és azóta a rajongójuk vagyok. Kedvelem azt a  világot, amelyet minden verse határozottan felvázol: a nagyváros díszleteit és halotti szentségeit (újságokat, dohányt és pálinkát*). A hétköznapi nyelv használatát, amely meglepő költői képeket hoz létre, és megérint az, ahogy majdnem minden versben megjelenik a halott anya leitmotivja. És kedvelem azt az induló irodalmi pályát, amely a honlapról és a blogbejegyzésekből kirajzolódik: a szerkesztő, műfordító, Móricz Zsigmond ösztöndíjjal elismert költőét, aki még rappel is, valahogy így:

Egy gondolat bánt engemet, vagyis csak piszkál, nem bánt,
rezegteti az agyam, mint a Petőfi a membránt
hogy most a szó a fegyver, és a vers a sláger!
És lehet benne több a vágod, mint a Wagner,
mert kevésbé az operázás, inkább az maradt benned
hogy milyen volt szőkesége Eminemnek
de ha te el se hiszed, hogy a költő is ember
mert már csak Hófehérkére élvezel az Apple fétiseddel,
és minden mást lenézel, majd ágyban, párnák közt jössz rá, vérbajt
nem a semmitől kaptak a költők, mikor két csajt
egyetlen Ady-sorral egyszer, véletlenül egyszerre szedsz fel.
Mert a költészet, olyan mint a Barátok közt. Örökké tart.

Ez jó végszó. :)

Kérdéseim:

1. Mi a költő neve?

2. Mi a kötetének a címe, és melyik kiadó adta ki?

3. Melyik vidéki város milyen díjjal jutalmazta a kötetet?

4. Egy budapesti hely neve, amelyhez a Költő egy Youtube-videón keresztül köthető, a videó pedig egy másik verskötettel van kapcsolatban, amelyet a Költő szerkesztett.

A megfejtéseket április 13-án 24 óráig várom a phzs(kukac)yahoo(pont)com emailcímre. A megfejtéseket, és a nyertesek nevét április 14-én teszem közzé, itt az oldalon.

Mivel tavaly ebből félreértések adódtak, ezért most külön felhívom a Konyhasónaplót írók figyelmét, hogy ők is játsszanak bátran!

Várom a megfejtéseket. A nyeremény két könyv: a Költő kötetének egy példánya (remélem dedikálja...), és a közös lakóhelyünk gasztronómiájával foglalkozó szakácskönyv.

*Bertolt Brecht: Az aszfaltváros az otthonom

Második alkalommal indította útjára „saját levében” barátnőm a Babér Napját. A tavalyi évben a konyhasósok olyan verssel emlékeztek meg - egy kis játék keretében - József Attila születésnapjáról, amely tükrözte a hangulatukat,vagy az aznapit, vagy csak úgy általában. Ebből teremtve hagyományt, most is egy olyan verset kerestem, ami időnként jellemzi az én lelki világomat is.

A tél teszi ezt velem? Vagy
csak annyi történt, hogy
rosszul számították ki a
röppályámat, esetleg eltérített
egy csillagközi zápor,
meteoritdarabka szorult a
bordáim közé, és most nem a
megfelelő bolygó körül keringek?

A tél teszi ezt velem, hogy
emigránsnak érzem magam
a saját életemben? (Itt
legalább magyarul beszélnek,
hát nem panaszkodom.)
Mint egy hetek óta fűtetlen
lakás, várom, hogy lassan
átmelegedjek.

A vers címének megfejtése segít kitalálni azt is, hogy vajon mi lehetett az a két regény, ami nekem olyannyira tetszett, hogy rákaptam az írónő verseire is. A megoldás akkor lesz teljes, ha megkapom a szerző nevével együtt harmadik könyvének címét is, mely a tavalyi könyvhétre jelent meg.

5=4  helyes választ várok tehát a vestablog@gmail.com címre.*

A nyeremény legyen meglepetés.

*A játékban „saját levében” és közeli hozzátartozói nem vehetnek részt.

Kedves Konyhasónapló-olvasók!

Április 11-én a Költészet napján közös irodalmi netnaplónkra felteszünk egy-egy verset és néhány – a verssel kapcsolatos – kérdést.  A megfejtéseket a bejegyzés szerzőjének e-mail címére kérjük elküldeni.

„Boldog, kit a lant koszorús leányi

A szent költészet szárnyán hordanak,

Kinek lantjára s ihlett homlokára

Rózsák- s babérból fűzért fontanak.”

(Garay János)

A konyhasónapló tagjai ritkán írnak, viszont rendszeresen sütnek. Méghozzá finomabbnál finomabb süteményeket,tortákat, kekszet és kuglófot, amelyek  közül most bármelyiket megkóstolhatod, ha sikeresen licitálsz itt!

Az idén a  Segítsüti a születési sérült gyerekek rehabilitációját-gyógyítását támogató Gézengúz Alapítványt támogatja. A licit 2012.április 2-án 16.00 órakor zárul!

A képeken :

Mákhabtorta szederrel és fehér rummal Grenadine-tól

Mézes csokoládétorta pirított fenyőmaggal és sóvirággal Tintalevestől

Omlós karamellával töltött diós-csokis sütemény Cserkétől

Tengeri sóval "fűszerezett" csokoládé- és karamellkrémes csokoládétorta Millie-től

Mézes-diós kuglóf phzs-tól

Csokoládés-karamelles tortácskák Sajtkukac Nikitől

Chai illatú keksz és krém Ágitól

Valami baj van a világgal, veszi észre Aomame, a magányos, harmincas testedzőnő. Ez a világ már nem 1984, ez 1Q84, ahol Janáček Sinfoniettája szól, titkos vészlejáró vezet le a gyorsforgalmi útról és két hold van az égen. Ebben a világban megmagyarázhatatlannak tűnő dolgok történnek,  innen nincs visszaút az igazi 1984-be. Itt a little people kezdi átvenni az irányítást. Az 1984-es évszám nem véletlen, és az olvasónak sem ok nélkül jut eszébe Orwell, amikor az Előfutár nevű kommunáról kapja a híreket.

Aki tökéletesen  érti ezt a világot, az a tizenhét éves, titokzatos és szépséges, ám dyslexiás Fukaeri.Ő az, aki jól ismeri a little people titkát. Elköveti viszont azt a hibát, hogy ír róluk egy könyvet, amelyből bestseller lesz. A Légből szőtt gubó, azaz a  könyv a könyvben néhány rejtélyt megmagyaráz.

Ebbe a világba kerül át a matematikus Tengó is, aki illegálisan elvállalta Fukaeri történetének átdolgozását, hisz a lány csak a mesét ismeri, de azt szavakba önteni már kevésbé kifejezően tudja.Tengó  egyhangú, ámde kiegyensúlyozott, rendszeres kis élete gyökeresen megváltozik.Fukaeri eltűnik, majd váratlan módon  felbukkan, Aomame teljesít egy végzetes küldetést.A  két szálon futó történet vészesen közelít egymáshoz, már-már összeér. De ez túl egyszerű megoldás lenne Murakami Harukitól, tartogat ő még nekünk valamit. Hogy mit, azt vélhetően a harmadik könyvből tudhatjuk majd meg.Vagy a negyedikből, ha igazat csiripelnek a verebek.

Murakaminak sok vonzó tulajdonsága van.Itt van mindjárt a  fantáziája, az összekeverhetetlen  stílusa, és a sajátos,kifinomult humora.

A történet az írótól bevált módon, szépen lassan folydogál, iszonyú lassan történnek benne a dolgok.Mégis épp ez az, ami hat az olvasóra, aki nem hogy nem alszik el mindezek ellenére a könyvön, hanem nem is tudja letenni azt. Az a világ , amit lefest - jelen estben az igazi és az ezzel párhuzamos, másik 1984 - ,már ismerős lehet a többi művéből. A szereplők jelleme is a megszokott, mint ahogy az is, hogy  halálos nyugalommal élik a megszokott,magányos  kis hétköznapi életüket.Ha véletlenségből történik velük valami, hát napokig ki sem mozdulnak utána a lakásból. Ugye milyen ismerős ? Az átlagember egyhangúsága mellett mégis ott vibrál a könyv elejétől kezdve a feszültség, az izgalom, aztán egyszer csak robban, és a történet előrelendül, nincs megállás. Kevesen tudják ezt a fajta technikát ilyen mesteri szinten űzni,azt hiszem.

Ráadásul Murakami megbízható is.Hisz mint szinte minden könyvében, most  is hangsúlyos szerepet kap a zene. Tengó és “tőle idősebb barátnője” lemezgyűjteményéről feldereng, mikor Hadzsime és Simamotó  klasszikusokat hallgat a lány lakásán,ugyanazokat, ezerszer is.Vagy ha nem erről, akkor talán a szereplők közötti,meghatározó gyermekkori vonzalomról  ugrik be A határtól délre,a naptól nyugatra. A női szereplők közül legalább egy igazán rejtélyes és szép, különös tekintettel  a fülére ( Birkakergető nagy kaland, Tánc, tánc, tánc).A két szálon futó történet sem újdonság  (A világvége és a keményre főtt csodaország, Kafka a tengerparton).
A szereplők miso levest főznek, időnként szállodák bárjában üldögélnek,valamint előszeretettel olvasnak könyveket.A valóság pedig magától értetődően keveredik a misztikummal.

A Birkaember most nem jön el, fekete macskákkal sem találkozunk, kapunk viszont  bőven a vágyódásból és az igaz szerelemből. A magányosság érzése mellett talán ez a két másik érzés,amit az író nagyon-nagyon mélyről ismerhet, ha így tud írni róluk.

Murakami-rajongók és netán azok, akik az Ezerkülöncszáznyolcvannégy olvasása révén szeretnének megismerkedni a Japánban és szerte a világon már régóta népszerű,  több irodalmi díjat elnyert mesterrel, nem fognak csalódni.

Az én rajongásom őszinteségét mutatja többek között az, hogy az Elveszett jelentés c. film sokadszorra is ugyanúgy tud lenyűgözni , mint bármelyik Murakami könyv. De azt csak nemrég tudtam meg, hogy Sofia Coppola  zseniális filmjét Murakami stílusa és történetei ihlették.
Véletlenek nincsenek.

A könyv első fejezete itt olvasható. (A felső kép ugyaninnen kölcsönözve).

Update: A következő videó megtekintését szigorúan csak azoknak ajánlom, akik már olvasták az első két könyvet. A könyv szereplőit épp ilyennek képzeltem.

És van benne egy vicces rész, mikor Tengó olvas...

1812. február hetedikén született a valaha élt egyik legnagyobb író, Charles Dickens. Bátran ki merem ezt jelenteni. Nyelve, karaktereinek sokszínűsége, témaválasztásai, erkölcsi szilárdsága mind feljogosítják erre a címre. Az biztos, hogy a világ egyik legolvasottabb írója, és azok is ismerik a nevét, akik soha egy sorát sem olvasták. Vagy ha a nevét nem is ismerik, ismerik a történeteit. Annyi filmváltozat készült a műveiből, jók, kiválóak és fogyaszthatatlanok egyaránt, hogy  mindenhova eljutott a híre.

A képen Dickenst körülveszik az általa alkotott figurák. (Robert William Buss képe)

Saját levében révén hozzájutottam egy aprócska jubileumi kiadványhoz. A soproni Artemisz kiadó jelentette meg a Feljegyzések fiatal párokról című kis karcolatgyűjteményt, amely Viktória királynő házasságának évében, tehát Dickens fiatalkorában, a Sketches of Boz idején jelent meg. Kíváncsian  vártam, hogy ír-e vajon a szerelmespárokról is a könyvben, mert valamennyi pártípus közül számomra ők a legirritálóbbak. És igen. Benne vannak a könyvecskében ők is. Próbáltam magamat/ magunkat is elhelyezni benne, és úgy tűnik, engem és G.-t talán több párból is összegyúrtak...

Szeretném egy kicsit számba venni, hogyan is alakult ki az a kép, amely Dickensről bennem él, és amely a kiindulást képező komoly kijelentésre ragadtatott. Az Én könyvtárammal kezdődött, amelyben a Copperfield Dávid és a Twist Olivér rövidített változata is benne volt. A Copperfieldet nagyon élveztem, de végtelenül bosszantott, hogy  egyszer csak minden végkifejlet nélkül befejeződött: " Határozott léptekkel elindultunk Yarmouth felé. " Ez volt az utolsó mondat, és én úgy éreztem, sosem tudom meg, mi lett Dávid sorsa. Felnőttként akkor tértem vissza Dickenshez, amikor megszereztem a teljes Copperfieldet. A valódi utolsó szavak, Ágnes apoteózisa ma is a legkedvesebb a számomra Dickens minden szövege közül. A Twist Olivérrel viszont úgy voltam, mint a Rómeó és Júliával (OTT: mi az, hogy elveszik egy levél, és ezen múlnak életek? Nem is vagyok hajlandó sem tovább olvasni, sem nézni Mercutio halálánál a drámát.) ITT: mi az, hogy gyereknek nem adnak enni, ráadásul a gyerekek maguk közül áldoznak fel valakit, hogy kérjen még? Eddig jutottam és nem tovább. Később sem lett jobb. Mikor a teljes könyvvel próbálkoztam, ugyanezt éreztem akkor, mikor Olivert kiküldik a nagyvárosba egy fél vagyonnal, és ő éppen összeakad az őket keresőkkel.

A Nicholas Nicklebyt végtelenül élveztem. Maga a fő történet szövevényes, de rendületlenül halad a boldog vég felé. Tele van a könyv komikus mellékalakokkal. van egy vízóra-leolvasó, vagy annak a 19. századi megfelelője, hihetetlen figura. A Szép remények képes arra, hogy főhősei csakis súlyos jellemhibákkal rendelkező emberek legyenek, és még közöttük is vannak jobbak és rosszabbak. Az örökösöket az ifjúság számára átdolgozott, de nem lerövidített formában olvastam (a fordítás és az átdolgozás Ottlik Géza műve). Ebből a könyvből egy tökéletes filmváltozat készült, vagyis olvasáskor őket láttam magam előtt. (Nem baj.) A Két város regénye a kedvencem lett (persze csak a Copperfield után). Mondhatnánk azt is, hogy ez a könyv néha szentimentális, de olyan felvállaltan az, és olyan nagy dolgokról szól, hogy ehhez ez kell. A Dombey és fia legyűrt. Félig olvastam el, a kicsi Paul haláláig. Innen már látszik a vég, hogy ki kit fog megszeretni és elvenni, vagy visszavenni,  hogyan múlik el a gyász, de úgy éreztem ennek a súlyát nem bírom el, pihentetnem kell egy kicsit. Az utolsó, félbemaradt regényt, a Edwin Drood-ot befejezte valaki, majd az egészet kicsit leegyszerűsítette. Nyomokban benne van Dickens szelleme, de alig. Ami biztos, ha az író tovább él, akkor elkanyarodik a detektívregény irányába, mint kortársa, Wilkie Collins.

Igazán akkor kerültem Dickenshez közel, mikor Claire Tomalin könyvét elolvastam az író titkos szerelméről. Olyan sok mindenki volt hálás neki, hát úgy érezte, neki is jár valami szép, el is vette magának, és azt hiszem, valóban boldog is volt. Claire Tomalin tavaly jelentette meg teljes Dickens életrajzát, ha a paperback változat megjelenik, ez lesz az, amit el fogok olvasni a piacon lévő számtalan közül.

Nem olvastam még a következőket: Pickwick Clubot, az Ódon ritkaságok boltját, a Barnaby Rudge-ot, a kevésbé ismert  karácsonyi kisregényeket, a Martin Chuzlewittet, a Nehéz időket, a Kis Dorritot, és a Közös barátunkat, amelyet még soha nem adtak ki magyarul. Vagyis ha csak Dickens műveket olvasnék, az is kitöltené az időmet, és akkor még nem beszéltünk az újraolvasásokról, amelyek közül a Karácsonyi ének rendszeres visszatérő (két nyelven, és persze filmen is), és a Copperfield Dávid egyes fejezetei: az első Yarmouth-i kirándulás, Dávid és nénikéje első találkozása, Dóra halála, Ágnes vergődése Uriah Heep menyasszonyaként. Szép program.

Az Európa kiadó már több Dickens-regényt kiadott nagyon szép formában a néhány éve indult sorozatában.

Január végén mutatták be a mozik a John le Carré könyvéből készült filmet. Megnéztem a bemutató hétvégéjén Colin Firth miatt, Mark Strong miatt, egy kicsit Gary Oldman miatt, de főleg a könyv miatt. Az áruló címen kiadta egy azóta megszűnt kiadó 1995-ben. Egy elhasznált könyvtári példányt olvastam valamikor a kétezres évek elején. Őszintén, egy szót sem értettem belőle, miközben a fülszöveg a háború utáni angol irodalom egyik legjelentősebb művét ígérte. 2009-ben kiadta az Agave másik fordításban, Árulás címmel. Megvettem, elolvastam. Élvezetesebb volt, de még mindig nem életem könyve, még az informatív utószóval sem, amely az áruló kémet Kim Philbyvel azonosítja. Emlékeztem Philby nevére: még információban szegény gyermekkoromban is emlegették a szüleim az angol kémet, aki a szovjeteknek is szállított információt. A film megvilágított sok dolgot, és most, amikor  harmadszorra is elolvastam, végre megnyílt a könyv is előttem: a bonyolult szerkezet, a félmondatokkal felvázolt kapcsolatok, a depresszív hangulat, amelyekben ott van egy egész világ. Ha van jéghegy-irodalom, akkor ez az.

A könyvből és a filmből is kiderül, hogy a kémek élete kezdettől fogva meghatározott: hoznak egy döntést fiatalon, eszmei alapon, majd megváltoznak, felnőnek, és a világot másképp látják, de közben millió titok birtokosai, és emberek sokaságának az élete függ tőlük. Van, aki kiszáll, és megírja a tapasztalatait (le Carré), van, aki a végsőkig próbálja dédelgetni ifjúkora eszméit. Van, aki első szerelméhez ragaszkodik. Van, aki pragmatikus, mert csak a kémkedéshez ért, és van aki új eszméihez keres megfelelő kapcsolatokat, de olyan is van, aki egy életre nyomorék lesz testileg és lelkileg is. Ez utóbbiak a könyv szereplői, de a nevük  csak az olvasóknak, vagy a nézőknek derüljön ki.

A könyv főhőséről, George Smiley-ról megtudjuk, hogy előnytelen külsejű, a végletekig zárkózott, érzelmileg egy méltatlan nő rabszolgája, de módszeres és intelligens. Egy kirakóst kell összeállítania minimális információból, vasúti menetrendekből, szabadság engedélyekből, ellenkémek naplóiból és emberismeretből. Ha van áruló, csak a legfelsőbb szinten lehet, így hát Smiley ízekre szedi, majd újra összerakja  mindazt, amit közvetlen kollégáiról tud. A film csak leheletnyit változtatott a könyvön. A bonyolult cseh kémakció egy egyszerűbb budapestire változott, amelyben a Nyugati pályaudvar smink nélkül tudta eljátszani hetvenes évekbeli önmagát. Kicsit változott a vége, egyértelműbb lett, és egy regénybeli félmondatot egy fénykép helyettesít, amely kétszer is felbukkan a film során.

Egy betéttörténetben, amelynek a helyét sokáig nem találjuk a könyvben (a filmben legalább látjuk, hogy ki kicsoda) egy kiszolgált kém tanárként keresi a kenyerét. A tanítványok szeretik, mert érti a munkáját, kellően titokzatos, de a gyerekek felé nyitott. Egy magányos új fiú érzi meg benne a rokon lelket, és a titkok mögött a még nagyobb, ismeretlen  titkot. A Thursgood-ban játszódó epizódok mutatják a való életbe való visszatérés majdnem-lehetetlenségét, és számtalan aprósággal kulcsot adnak a véghez. De ehhez nagyon-nagyon kell figyelni.

Minél többet gondolkodom a filmen, annál inkább úgy érzem, hogy tökéletes. Egy kritikában azt olvastam, hogy szerencsés volt skandináv rendezőre bízni, mert így nem a birodalom elvesztése feletti bánatra koncentrált, hanem az emberi konfliktusokra. Lassú film, sokan talán unták is, és elsőre nem értették több helyen.  De a kémek élete valószínűleg éppen ilyen unalmas a mindennapokban. Nagy színészek nagy szerepekben láthatóak. Az elején felsoroltakhoz még hozzáveszem Benedict Cumberbatch-t, akinek a figuráját jelentősen megfiatalították a könyvhöz képest, és a számomra ismeretlen Tom Hardy-t, aki Ricky Tarrt épp olyan ellenszenvesnek és mindig rosszul döntőnek ábrázolta, ahogy elképzeltem.

Többször visszatér a film egy karácsonyi partihoz, ahol a londoni kémközpont dolgozói éppen úgy elengedik magukat, mint bármely más céges parti résztvevői. Egyszer csak megszólal a szovjet himnusz, és mindenki, igen, mindenki nevetve, poharával integetve, oroszul énekelni kezd a buli csúcspontján. Ebből a a jelenetből kiindulva  kellene megértenünk a filmet, és talán még a hidegháborút is.

Az Agave újra kiadta a könyvet az eredeti címén.

Úgy tűnik, van latin-amerikai irodalom Vargas Llosán és Márquezen túl is.

A L'Harmattan Kiadó JAK (József Attila Kör) világirodalmi sorozatában megjelent A jövő nem a miénk! című kötetében fiatal latin-amerikai szerzők írásait gyűjtötte össze.

A könyv utószava azt ígéri, hogy a minden szempontból újdonságokkal teli és átfogó novellaválogatás az olvasmányainkon alapuló, Latin-Amerikára vonatkozó elképzeléseinket is »újraformatálja« .

De a két fent említett Nobel-díjas író rajongóinak talán jó hír, hogy az írásokban a régről ismert latin-amerikai sikátorok világa és a tenger sós illata éppúgy megtalálható, mint az európai és az ázsiai irodalmi hagyományok vagy az amerikai tömegkultúra kitörölhetetlen nyomai.

Hercsel Adél és Hevesi Judit munkájának köszönhetően most rendhagyó módon tekinthetnek be a kötetbe az olvasók.

Igazi karácsonyok csak régen voltak - értesültem több rádióból, tévéből és újságból az utóbbi napokban. Igazi karácsonyhoz elengedhetetlen a háború, forradalom, vagy valamilyen családi tragédia. Ha biztosra akarunk menni, legjobb a három az egyben. De a szegénység és az éhezés mindenképpen szükséges. Mert az volt ám az igazi, amikor nem volt mit enni! Amikor nem volt fűtés, tető a fejek fölött, amikor az igazi karácsonyozók örültek hogy éltek! Másfajta karácsonyokra nem érdemes emlékezni, azok nem számítanak. Az igazi karácsonynak már a gondolatára is heves zokogásban tör ki az ember, a beszámolót hallgató /olvasó pedig megkönnyezi a történetet, mert az igazi karácsonnyal nem fér össze az öröm, a várakozás, a boldogság. Szegény mai gyerekek, nem tudják milyen az igazi karácsony! Fogalmuk sem lehet, hiszen ki sem látnak a rengeteg, drága ajándék közül, amit szüleik hónapokon át vásároltak össze az undorító plázákban. A mai szülők nem is szeretik a gyerekeiket, csak a pénzt szeretik, meg a fogyasztást.

Így aztán a "nem igazi karácsonyozó" szülő könyvet sem vesz a gyerekének. Minek is venne? Olvas egyáltalán ma valaki? Nem. Bezzeg régen mindenki olvasott! Az ország tele volt éhező, meghurcolt, ámde folyamatosan művelődő emberrel, szerető apával, aki esténként magához vonta gyermekei buksi fejét és felolvasott nekik. Pósa bácsit, Mórát, Wass Albertet. Mióta ezek az írók nem írnak, nincs irodalom, nincs műveltség. A bajt tetézi, hogy még mindig nincs máglyára vetve a számítógép és a televízió, pedig aki azokba csak egyszer is belenéz, annak az igazi karácsonyának örökre csengettek!

Azt is megtudtam a karácsonyi magazinokból, hogy a mai "nem igazi karácsonyozók" egészségtelenül élnek és kövérek mint a disznó. Ezért azt ajánlja nekik a média, hogy a töltött káposztát pulyakhúsból készítsék barna rizzsel, étolajjal, és 10%-os tejföllel. Mert ha csak egyszer is esznek hagyományosan elkészített ételt az ünnepek alatt, egészségük azonmód romba dől és végleg lemondhatnak arról, hogy megérik a következő háborút, éhínséget, így aztán soha nem fogják megtudni, milyen az igazi karácsony!

Aki gasztronómiai jellegű könyvet ír,érthető okokból kifolyólag, nem véletlenül időzíti annak megjelentetését az adventi időszakra. Sorra jelennek meg az ígéretes, szebbnél szebb kiadványok, a csábításnak nehéz ellenállni, hiába van tele a kamra a polc szakácskönyvvel. Csak azzal tudja ilyentájt a lelkiismeretét megnyugtatni a hobbiszakács,hogy rengeteget spórol. Hiszen az internetes könyváruházak egymást váltva akciózzák  a szakácskönyveket. Gyakorlatilag le sem lehet maradni  a kedvezmény lehetőségéről! Muszáj megvenni még egyet.Az utolsót.

Valljatok színt,mit vettetek meg az idei kínálatból? Melyik könyvet kértétek meg a Jézuskától?

Részemről kettőn vagyok túl. A fejemben pedig az jár, hogy milyen egyszerűen működhetett ez a dolog régen. Horváth Ilona írt egy olyan szakácskönyvet, amiben ma már részben viccesnek tűnő tanácsok vannak, valamint mindössze két ábra. Egy tehenes, egy malacos. Mégis ismeri mindenki, számtalan kiadást ért meg, veszik a népek ma is.

Aztán jött Lajos Mari,aki  99-szer megfőzte, az ura lefotózta, megették, élnek ma is boldogan. Egy nemzedék nőtt fel a sorozatukon.

Ma már ugyanez stáb nélkül nem megy. A szerző főz,miközben vélhetőleg ír is, a stáb fotóz,eszik, és werkfilmet készít. Feltétlenül kellenek szponzorok,akik egyben adják a fotózás kellékeit. A végeredmény egy gyönyörű képekkel teli, igényes, és sajnos nagyon drága könyv. Kell is az eladásához a reklám. A szerző pedig két oldalon mond köszönetet az anyukáján túl a többi közreműködőnek.

Mindez persze részemről csak feltételezés, szóljatok, ha nem így van, bár hogy Hegyi Barbara könyve így készült, az biztos. A könyv csapatmunka, valamint a szerző szerint jó mulatság, női munka volt.

Névnapi ajándékként vettem meg az Abraka babrát és  - bár nem szép dolog, de biztos megbocsátható, hisz az  anyukám kapta - persze elolvastam, mielőtt átadtam. Erre egyetlen este elegendő.

Aki Hegyi Barbarát szereti, vagy Zorán rajongója, vélhetőleg kedvelni fogja ezt a könyvet is. A színésznő csak épp annyi bepillantást enged a magánéletébe, amennyi minimálisan elegendő ahhoz, hogy az olvasók ez irányú kíváncsiságát kielégítse. Egyszerűen, szépen ír a főzés szeretetéről. A hangulat családias, csakúgy, mint a képek egy része. Az ételfotók profi munkák, gyönyörűek, a  szponzorok által kínált tálakkal, kellékekkel.

Az ételek részben családi hagyományok, baráti, családi receptek alapján készültek. A hagyományos konyha mellett megjelennek izgalmasabb,kevésbé megszokott levesek, desszertek is. Vagyis a kínálat vegyes, ami nem baj. Számomra nagyon pozitív, hogy évszakok szerint rendszerez, a szezonalitás jegyében.

A másik könyv, amiről még írni akarok most, az a Karácsony Gordon Ramsay -vel c. könyv. A címlapon látható pulykasült miatt rendeltem meg,ezzel egy időben adva le rendelésemet a hentesemnél is egy öt- hatkilós madár iránt .Még tavaly eldöntöttem, hogy szenteste épp egy ilyennek fogunk nekivágni, milyen szerencse, hogy a könyv eszembe juttatta ezt a tervemet. A citromos, petrezselymes,fokhagymás pulyka a  kevesebb stressz, jobb eredmény = jó időzítés jelszót szem előtt tartva készül majd.

A sztárséf a klasszikus ételeket újszerű felfogásban, a hagyományostól eltérő fűszerezéssel tálalja.Egyébként a megszokott formáját hozza,semmi meglepetés. Egy csekély, de kedvcsináló gyűjteményt kínál az olvasóknak olyan fogásokból, melyekkel kis rutinnal is sikert arathat bárki baráti vagy családi körben.Feltéve, hogy ez a baráti társaság vagy a család nem ragaszkodik mereven a hagyományokhoz.A karácsonyi ebédhez öt különböző ételsort állított össze,mégpedig úgy,hogy egy-egy kissé modernizált klasszikus fogás köré építette azokat: citromos, petrezselymes, fokhagymás pulykasült, Wellington bélszín új felfogásban,csábító mézes sonka, gyorsan elkészíthető tengeri sügér, illatos kacsasült ötfűszer-keverékkel és mézzel. Mindezt a hozzáillő előételekkel,köretekkel és természetesen desszertekkel tálalja. A  karácsonyi menüket pontos időbeosztás kíséri.

Miután az ünnepek szentestén ,vagy még korábban kezdődnek,és egészen január elsejéig tartanak, olyan ételek is szerepelnek a könyvben, amik percek alatt összedobhatók a vendégek részére,legyen szó akár reggeliről,akár egy  partiról vagy vacsoráról. Némelyik recept egyszerű, mások bonyolultabbak, de  mindegyiket fénykép illusztrál. Remek ötletekkel segít a  maradék pulyka, sajt,sonka, lazac felhasználásában.

Végezetül ha már szakácskönyvekről írok, nem hagyom ki az alkalmat és rejtélyesen azt mondom: ÍB ,DV, CV , LF. Négy gasztroblogger, akiknek a nyomdából frissen kijött, szépséges könyveit sem érdemes kihagyni a fenyőfa alól.

Továbbá megsúgom,hogy amire még én számítok szentestén, az Julia Child:  Életem Franciaországban és Cserna-Szabó András- Fehér Béla: Ede a levesben c.könyve.

Ha pedig a freeblog képizélője megjavul, szúrok be képeket is.

2011. nov. 1. 22:12 - írta phzs

Ночь, улица, фонарь, аптека,
Бессмысленный и тусклый свет.
Живи еще хоть четверть века -
Все будет так. Исхода нет.

Умрешь - начнешь опять сначала
И повторится все, как встарь:
Ночь, ледяная рябь канала,
Аптека, улица, фонарь.

2011. okt. 8. 23:03 - írta "saját levében" 6 komment

Jókai Mór svábhegyi kertjében ma a Duna-Ipoly Nemzeti Park lakik, társbérlőjével a PIM-mel. Az Irodalmi Múzeum eddig csak egy kis emlékszobát tartott fenn az egykori villa helyén álló irodaépületben, de október 7-én új kiállítás nyílt a felújított présházban. Én mint Jókai és a disznókörmös bableves rajongója elmentem a megnyitóra. Örömmel láttam, hogy a kert is megújult, tanösvényt alakítottak ki, azaz tájékoztató táblákat helyeztek el a sétányok mentén.

„Kertész vagyok, és ez büszkeségem” – mondta Jókai, amikor egy jeles vendégnek bemutatta terményeit. Állítólag senki nem emlékszik arra, hogy az író valaha is dicsekedett volna műveivel, vagy írói sikereivel, de gyümölcsire és borára annál inkább büszke volt. A birtokról így nyilatkozott: „Ez az én életemnek a föltétele.” Máshol pedig ezt mondta: „A szabad természet volt az én sokat írásomnak legfőbb, legmélyebb titka.”

Amit pedig hiába írt le szegény:

„Úgy akarom és meghagyom, hogy itt hagyjanak pihenni a Sváb-hegyen. El ne vigyenek a Kerepesi úti kertbe a sok dicsekvő márványoszlop közé… Tegyenek oda a négy fehérlevelű hársfám alá. A hársfák megőriznek engem, én meg a hársfákat.”

Szegényt nem hallgatta meg az utókor, oda temették a dicsekvő márványoszlopok közé.  Néha kimegyek a kertjébe, ősszel pedig mindig elhozok néhány vadgesztenyét.

Az oroszlános kőpad állítólag eredeti

A témával kapcsolatban két olvasnivalót ajánlok. A „Kertészgazdászati jegyezetek”-et kevesen ismerik, pedig nagyon érdekes és szórakoztató mű. Ez megtalálható a Budapesti Negyed Jókairól szóló részeiben is – sok jeles tanulmány mellett.

Budapesti Negyed 57. 2007/3. Jókai Budapestje

Budapesti Negyed 58. 2007. 4. Budapest Jókaija

Petőfi Irodalmi Múzeum - Információk a kiállításról